Bányászok, Jó szerencsét!

Úgy hírlik, hogy a bányászok voltak mindig is a legvallásosabb emberek. Ezért is szlovákul „ZDAR BOH!“-al köszönnek, ahol a „BOH“ – Istent jelent. Ennek egyik oka az, hogy minden nap a halállal néztek szembe. Reggelente azzal ébredtek, hogy a bányából való hazátérésük nem biztos. A mindennapjaikat, sötétben és hidegben töltötték a föld alatt. A munkájuk azért is jelentett nagyobb kihívást, mivel az andezit anyakőzetből nyerték ki ezen drágakövet – az opált.

A bányászok érős hite a Szlovákiai opálbányák területén már a József táró előtt evidensé válik ahol egy kereszt van elhelyezve. Amikor a nehéz múszak után a felszínre jöttek, az első dolog amit megláttak ez a kereszt volt. Olyan volt ez mintha a saját keresztjüket látták volna, melyet napról napra a vállaikon hordoztak, de így is köszönték Istenek, hogy élnek és új nap áll előttük. 2017.06.24-én ezen kereszt megszentelésének első évfordulóját fogjuk ünnepelni és ezen úton mindenkit szeretettel meghívunk aki becsüli a bányászok munkáját a Szlovákiai opálbányák területén. A kereszten kívül a föld mélyén található kápolna is bizonyítja ezen emberek mély hitét.

A Szlovákiai opálbányákban sokkal több van mint, sötét, hideg és opál. Az emberek ezen helyen, távol a forgalmas városoktól, rá tudnak találni a lelki békére és nyugalomra.

Ha a bányákban kikapcsolják a világítást, egyedül az enyhe szellőt érezhetik és a rendszertelen vízcseppeket hallhatják, miközben a falakról a mélybe hullanak. Az abszolút sötétben, az itt található  látványos helyeken a fantáziájuknak semmi sem szab határt.

 

 

 

 

 

 

*Ivet

Uložiť

Uložiť